Az ókori Egyiptomban kb. 3500 évvel ezelőtt Amenophys fáraó postaszolgálata
- rendelkezése értelmében - az általa felvett és továbbított papíruszokhoz és csomagokhoz
kétféle, kék és vörös bélyegzőt használt. A kétféle bélyegzőt aszerint használták, hogy a
postai szolgáltatást ki fizette: a feladó, vagy a címzett. A fáraó sírjában 180 különböző
bélyegzést találtak, melyek ma a British Museumban vannak.
Egyébként postamesterei munkájukról naplót vezettek, melyben órára és percre rögzítették,
hogy kitől milyen küldeményt vettek át, azt hová és kinek kellett továbbítani, valamint azt
is, hogy mikor és hogyan továbbították azt.
Az első postabélyegnek az Angliában 1840-ben Rowland Hill javaslatára
bevezetett úgynevezett levél-jegyeket tekintjük. Ezt követően ugyanis az egész világon
rohamosan elterjedt a mai életünk nélkülözhetetlen részét képező postabélyeg használata.
Azonban ezt megelőzően is próbálkozások postai értékjegyek alkalmazására:
Jean-Jacques Renouard de Villayer XIV. Lajos francia király igazságügyi tanácsosa
volt, aki 1653-ban kért engedélyt a királytól levélszekrények és Billet de Post Payé
kibocsátására. Ezek a bérmentesítési jegyek papírszalagok voltak, melyeket gombostűvel,
vagy cérnával rögzítettek a levelekre, annak igazolására, hogy a viteldíjat lerótták.
Posták azóta léteznek, mióta világ a világ. Kezdetben kizárólag az uralkodókat szolgálták.
Idővel az uralkodók megengedték annak használatát az urak, még később a köznép
számára is. Ám ez gyakori zökkenőket okozott. Mikes Kelemen 1718. február
15-én kelt drinápolyi levelében a következőket írja:
Drinápoly és Konstantinápoly közt azért nincs posta, mert amikor a császár Drinápolyban
volt, a török urak a postát semmiségekkel foglalkoztatták. Mikor a császár megtudta, hogy
az egyik pasa a Konstantinápolyban felejtett kedvenc pipaszárát hozatta el a postával,
megszüntette a postát.
Bizony, a XIX. század közepén nem volt mindig könnyű dolog a bélyegeket szeretni és gyűjteni. Émil de Cochery francia postaügyi miniszter például bűnözőknek tekintette a bélyeggyűjtőket, és éppen ezért feljelentette őket. Ennek az lett a következménye, hogy Franciaországban sokáig gyanús dolog volt filatélistának lenni.
Kezdeti időszakában a postára feladott levelek díját nem a feladó, hanem a címzett fizette.
Így volt ez nálunk is, Magyarországon. Cak a XVII. század végén, XVIII század első felében
kezdett elterjedn, hogy a levelek díját a feladónak kell leróni. Bizony, nehéz lehetett ez az
átlállás. Bizonyság erre Kazinczy Ferencnek Széphalomról 1808. június 13-án írt
levele Kölcsey Ferenchez:
A jó tónus ellen vétkezett kedves öcsémuram, hogy levelét frankózta. Az nincsen
szokásban, s megbántásnak vétethetnék, mert vagy szegénynek, vagy csúful fösvénynek
láttatik vallani azt, akihez így mégyen a levél. Örömest fizetem én a pósták taxáját, ha még
feljebbre rugtatja is az uralkodás.
A modern postabélyeg ősének, az 1840-ben megjelent Balck Pennynek használatba
vételét követően rövidesen elterjedt annak gyűjtése is. Ennek furcsa módja volt például
tapétaként való használata is. De,
- 1859-ben a belga bélyeggyűjtők megrendezték az első bélyegkiállítást
- 1861-ben a franciaországi Nevers-ben megalakul az első filatélista klub
- 1862-ben Liverpoolban megjelenik az első filatélista szaklap, a The Monthly Adviser.
- 1862-ben Párizsban Émile de Lalande kiadja az első bélyegkatalógust.
A XIX. század második felében különböző okokból számos országban okmánybélyegeket is fel lehetett használni postai bérmentesítésre. Ezek az országok a következők voltak: Anglia, Bolívia, Borneo, Ceylon, Chile, Colombia, Costa-Rica, Dominica, Ecuador, El Salvador, Fernando Poo, Fülöp-szigetek, Guatemala, Honduras, India, Jamaica, Lombardia, Lorenzo Marquees, Macao, Mauritius, Natal, Nicaragua, Saint Lucia, Saint Vincent, Spanyolország, Spanyol-Guinea, Tasmania, Új Zéland, USA és Venezuela.